13. O.K. eredmények

 

Dijazottak 13 OK Filmszemle

Az AKG diákjai taroltak a 2017-es Országos Középiskolai
Filmszemlén – a megosztva kiadott két első díj mindegyikét az Alternatív Közgazdasági
Gimnázium tanulói hozták el a fesztiválról, melyet december 8. és 10. között
rendeztek meg a budapesti Káldor Miklós Kollégiumban. Taraczky
Mila, Bakró Nagy Olga és Pregun Soma Exit című filmjében a drog játssza a főszerepet, míg Vágó
Máté, Szalai Barna és Meszlényi Gábor Az
utolsó csepp
című munkájában a düh van a középpontban.

A megosztott második díjat Csernecki
Laura (budapesti Vörösmarty Gimnázium) árnyékokkal játszó Csak egy nap című pályaműve, és Kunu Krisztián (Kövessi Erzsébet
Szakközépiskola) A látogatás című
horrorja érdemelte ki.

Animációs díjat kapott az Esti Kornél zenekar Nem kár című dalára készített klipjéért
Major Kitti és Tóth Dóra (Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Debrecen).

Dicséretben részesült a szintén Kós Károly-os Pál Erik Anyone else című munkája, mely Tasnádi István Shopping and bulliing
című novelláját dolgozza fel, és Szabados Petra Az én világom című animációja (Szombathelyi Művészeti
Szakgimnázium).

A Mundruczó Kornél vezette zsűri – melynek további
tagjai Balog Judit színművésznő, Kende
János
operatőr és Sas István reklámfilmes voltak – 101 pályamű közül választotta
ki a díjazottakat, emellett a fesztiválon elemezték is a filmeket.

A pályaművek megtekintése és az elemzésekben való részvétel
mellett a fiatalok pódiumbeszélgetést tekinthettek meg Morcsányi Gézával, a Testről és
lélekről
című film főszereplőjével.
Köszönjük a részvételt mindenkinek, reméljük jól éreztétek magatokat!

A 14. O.K. Filmszemle pályázati kiírása várhatóan 2018. tavaszán!

 

A díjazottak:

■ 1. díj (megosztva):


EXIT

Az utolsó csepp

 

■ 2. díj (megosztva):

Csak egy nap

A Látogatás

 

■ Animációs díj:

Nem Kár!

 

■ Dicséretben részesült:


Anyone else

Az én világom

Gratulálunk!

szemlelogo2017_background

Top
Feltételek

1. Pályázati feltételek

A szemlére nevezett filmek bemutatásra kerülnek a szemle különböző helyszínein, annak időtartama alatt, valamint a szemle eseményeit népszerűsítő bemutatókon, különböző helyszíneken, bemutató- és oktató vetítéseken, nem kereskedelmi célból. A Káldor Miklós Kollégium, mint szervező, fenntartja a jogot, hogy a szemle népszerűsítésére – nem kereskedelmi célokra – felhasználja a filmeket a média különböző területein. A szemlére való jelentkezéssel kapcsolatban megadott személyi adatokat a szemle szervezői bizalmasan kezelik, azt kizárólag a regisztrációhoz és a szemle kiadványaihoz használják fel, azokat harmadik személynek át nem adják. A pályázati adatlap véglegesítésével és elküldésével elfogadom a fent leírt feltételeket!

2. Adatkezelés, szerzői- személyiségi jogok

A feltöltött képeket, filmeket, videókat és a megadott adatokat az Indavideó, a Káldor Miklós Kollégium a saját adatbázisában rögzíti, azokat harmadik félnek nem adja ki. A pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez és a pályázatban szereplő feltételek szerinti kezeléséhez, továbbá nevének a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához. 
Pályázni kizárólag olyan művekkel lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait. (Az alkotóközösség is egy pályázónak számít.) Amennyiben a beadott művek mégis más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait megsértik, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik, és köteles a kiírót mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni. 
Mindenki csak a saját maga által készített művekkel pályázhat. Automatikusan, indoklás nélkül kizárjuk a pályázatból azokat a pályázókat, akik a közerkölcs megsértésére alkalmas, megbotránkoztató, vagy faji, etnikai, vallási, világnézeti szempontból gyűlöletkeltésre alkalmas műveket küldenek be és az ilyen tartalmú videókat figyelmeztetés nélkül töröljük. 
A Pályázó a művek elküldésével automatikusan és ingyenesen engedélyezi, hogy 
– pályázatát a Káldor Miklós Kollégium és az Országos Középiskolai Filmszemle honlapján, facebook oldalán, 
publikációkban, kiadványokban közzétegye (ideértve az érintett weboldalakat, 
egyéb online felületeket, illetve a közönség számára banner formájában való hozzáférhetőséget); 
– a műveket és a rájuk vonatkozó, a pályázathoz kapcsolódó adatokat, a pályázat lezárta után a Káldor Miklós Kollégium és az Országos Középiskolai Filmszemle gyűjteményében elhelyezi, és időbeli korlát nélkül biztosítja, hogy a film egyéni érdeklődők számára az Országos Középiskolai Filmszemle archívumában ingyenesen megtekinthető legyen 
– a pályaművek a Káldor Miklós Kollégium és az Országos Középiskolai Filmszemle rendezvényein a nyilvánosság számára megtekinthetők legyenek; 
– a nyertes pályaműveket a Káldor Miklós Kollégium és az Országos Középiskolai Filmszemle megjelentesse; 
– a Káldor Miklós Kollégium és az Országos Középiskolai Filmszemle a mű bemutatása során biztosítja, hogy a pályázó neve fel legyen tüntetve 
– a nyertes filmekre a Káldor Miklós Kollégium és az Országos Középiskolai Filmszemle nem kizárólagos használati jogot szerez. 
Minden pályázó elfogadja az Indavideó általános felhasználási feltételeit.

×