18. O.K. Filmszemle
Határon túli magyar diák nyerte a 18. Országos Középiskolai Filmszemlét
Bálint Német Bence Lámpa című filmje nyerte a 2025-ös O.K. Filmszemlét, melyet március 22-23-án rendeztek meg a budapesti Káldor Miklós Kollégiumban. A szabadkai Kosztolányi Gimnáziumból érkező pályamű egy idős házaspár életébe nyújt betekintést.
A második díjat Marton Áron, a kiskunmajsai Tomori Gimnázium tanulója érdemelte ki Értékes hétvége című filmjéért, melyben egy középiskolás szombat-vasárnapját mutatja be. A harmadik díj – megosztva – két animációs alkotásért járt. A Kaposvári Zichy Szakgimnázium csapata a János vitézt foglalta össze két percben Kukorica Jancsi dióhéjban címmel, Kőváry-Szőts Jónás (Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium) pedig Cakó Ferenc előtt tisztelgett Zénó újratöltve című gyurmaanimációjában.
Különdíjat kapott az Egy élet gyökerei című film, melyben nagymamája életét meséli el Peresztegi Mirkó (Neumann Informatikai Technikum, Budapest).
A díjazottakat 53 pályaműből választotta ki a zsűri, melynek tagjai Kardos Sándor operatőr, Reisz Gábor filmrendező, Réz András filmesztéta és Szederkényi Olga dokumentumfilmes voltak, akik a fesztivál során elemezték is a filmeket.
Íme, a díjazott gimis filmek:
– 1. díj: 🎞 Lámpa palyazat.indavideo.hu/video/Lampa_short_film
– 2. díj: 🎞 Értékes hétvége palyazat.indavideo.hu/video/Ertekes_hetvege
– 3. díj (megosztva):
🎞 Kukorica Jancsi dióhéjban palyazat.indavideo.hu/video/kukorica_jancsi_diohejban
🎞 Zénó újratöltve palyazat.indavideo.hu/video/Zeno_ujratoltve_Cako_Ferenc_tiszteletere
– Különdíj: 🎞 Egy élet gyökerei palyazat.indavideo.hu/video/Egy_elet_gyokerei
Gratulálunk!
A 18. Országos Középiskolai Filmszemle időpontja: 2025. március 22-23.
Helyszín: Káldor Miklós Kollégium, 1027 Budapest, Felvinci út 8.
A BELÉPÉS INGYENES!
2025. március 22, szombat
10:00 – Megnyitó. Vetítés és elemzés: Réz András
12:30 – Vetítés és elemzés: Szederkényi Olga
15:00 – Vetítés és elemzés: Kardos Sándor
2025. március 23, vasárnap
10:30 – Vetítés és elemzés: Reisz Gábor
13:00 – Díjátadó

A Pályázat:
A Káldor Miklós Kollégium pályázatot hirdet középiskolások számára rövidfilmek készítésére.
Pályázati feltételek:
• Pályázhatnak magyarországi és határon túli középiskolák diákjai.
• Nevezési díj nincs.
• Egy alkotó vagy alkotócsoport több filmmel is pályázhat.
• Maximum 15 perces rövidfilmeket lehet nevezni, melynek műfaja lehet:
játékfilm, dokumentumfilm, animációs film.
• Témameghatározás nincs.
Zsűri: Kardos Sándor Kossuth-díjas operatőr, Reisz Gábor filmrendező, Szederkényi Olga dokumentumfilmes.
A pályázat beküldése:
1. Film feltöltése az O.K. Filmszemle Indavideó portálján keresztül:
okfilmszemle.indavideo.hu
A „feltöltöm a pályázati anyagom” gombra kattintva a Pályázó eljut a feltöltési felületre, melyen el kell fogadni a pályázati feltételeket, és – ha már korábban regisztrált az indavideóhoz – megkezdheti a film feltöltését.
2. Pályázati adatlap kitöltése az okfilmszemle.hu oldalon, ahol a film
rendezőjének középiskolai jogviszony igazoló lapját is fel kell tölteni.
• A pályázat csak a kitöltött pályázati adatlappal és igazolással együtt érvényes!
A pályázati film csak a pályázati adatlap kitöltésével együtt érvényes!
• Egy pályázó több filmmel is pályázhat, de mindegyik filmhez külön adatlapot kell kitölteni.
A pályázat beküldési határideje: 2024. október 10. 23:59
A pályázat díjazása:
- helyezés: 150.000 Ft
- helyezés: 100.000 Ft
- helyezés: 50.000 Ft
Különdíjak:
A zsűri adhat ki különdíjakat (pl. a legjobb animációs filmnek, a legjobb operatőrnek, legjobb színészi alakításnak, stb..) A különdíj 50.000 Ft.
A szemle helyszíne:
Káldor Miklós Kollégium – 1022 Budapest, Felvinci út 8.
A szemle időpontja később kerül kiírásra, a www.okfilmszemle.hu oldalon lesz megtalálható.
Adatkezelés, szerzői- személyiségi jogok |